Mindenki azt kérdezi először, hogy mit szólnak a gyerekek az új helyzethez. Tényleg az első másfél hetünk szinte csak arról szólt, hogy megpróbáltunk alkalmazkodni az új környezethez, szagokhoz, zajokhoz, emberekhez. Eltartott egy darabig, amíg Johanna "órája" beállítódott. (azt már mindenki nagyon várta, hogy végre akkor aludjon, amikor mindenki más is szeretne:-)
Szerencsére a lakásunk nagyon hasonlít a budapesti lakásunkhoz, elhoztam egy pár képet, meg játékot, amitől még jobban emlékeztet a hely a megszokott otthonunkhoz. Így a gyerekek gyorsan megszerették az új szobájukat. Gellért szépen berendezkedett a szekrényébe és általában ki se akarnak mozdulni itthonról. Ez volt egy újabb feladat, rávenni őket, hogy ismerkedjünk a környékkel is.
Van a közelünkben egy nagyon szép park játszótérrel, na ezt céloztuk meg! Valóban nem volt egyszerű eljutni oda, mert speciális szabályok vannak a gyalogláshoz is :-) Az úttesten való átkelésről nem is beszélve. Gellért elmondta párszor: "hurrá, nem lettem palacsinta!"
Egy darabig a játszótéren se mertek elmozdulni mellőlem, aztán lassan megszoktuk, hogy mire kell odafigyelni.(például, hogy a járdán is simán jön motoros teljes sebességgel) Azt hiszem azt, hogy mindenhol megbámulnak bennünket és megpróbálnak megérinteni, azt nem lehet megszokni.
